2020. április 6., hétfő

Matematika 6/1. Imre bácsi


Kedves Hatodikosok!

Dolgozat
Kijavítottam dolgozatokat, nagyon jól dolgoztatok, 11 db ötös, 2 db négyes és 2 db hármas lett.
Sajnos nem kaptam meg a dolgozatot Vikitől és Zsombitól, így ők nem teljesítették a március havi követelményeket.

Tananyag
Úgy gondolom, hogy az arányos osztással kapcsolatos feladatok megoldása most már jól megy.
A mai órán még gyakorolunk, és holnap lesz egy tudáspróba ebből a feladattípusból.
Először nézd meg az alábbi videót, majd oldd meg a következő két feladatot!
Nem kötelező visszaküldeni, aki viszont visszaküldi, annak jár a piros pont!


1.Egy lottózóban a hétfőn, kedden és szerdán eladott szelvények aránya 3:7:10 volt. A három nap alatt összesen 8000 szelvényt adtak el. Hány szelvényt adtak el szerdán?
2. Négy vállalkozó egy üzletbe 10:4:6:5 arányban fektetett be tőkét. A tiszta haszon 600000 Ft volt. Mennyit kapott egy-egy vállalkozó, ha a hasznot a befektetett tőke arányában osztották szét?

100. óra
Tudom, hogy sokatokat érdekel, hogy mikor lesz a 100. óra, és mit fogunk csinálni. Többen már 80. óránál elkezdték a visszaszámlálást, de 96. óra után beütött a krach, bezárták az iskolát.
Eddig nem láttam arra lehetőséget, hogy hogyan tudnánk „bepótolni” a 100. órát, de kedden a Teamsen zajlott beszélgetésünk ötletet adott a megoldásra.
Kedden a szokásos 9 órai kezdéssel 100. órát tartunk a Teamsen!
Már hallom is a következő kérdést „és mit fogunk csinálni?”
Természetesen játszunk!
„és mit fogunk játszani?”
-       Olyan játékokat, amilyeneket tavaly is játszottunk.
-       Lehet érdekes történeteket mesélni (pl. Bogi és a kutyák folytatása)
-       Lehet vicceket mesélni (pl. Zoli, Attila)
-       Zenés, táncos produkcióra most nyilván nincs lehetőség.  

És megpróbáljuk mindenki legnagyobb kedvencét is játszani! Igen, igen a ”csicskajátékot”!!!
Kitaláltam csicskajáték online változatát, így Ti lesztek a világon az elsők, akik ilyet játszanak! /ezt büszkén mesélhetitek majd még az unokáitoknak is/
A csicskajátékot akkor próbáljuk ki, ha a csoport több mint fele, azaz legalább 9 fő jelentkezik a játékra. /eddig már van négy jelentkező: Nóri, Kitti, N. Attila, Andi/
A szabályok ismerősek, jelentkezni úgy lehet, hogy az általad kigondolt szót elküldöd nekem e-mailben és akkor részt vehetsz a játékban.
/A kiválasztott szónál kétféleképpen taktikázhatsz, vagy egy teljesen semleges szót gondolsz ki, vagy esteleg olyan szót találsz ki, amelyik valamelyik társadra utal./
Tehát aki, szeretné a 100. órát megtartani, érdekes dolgokról beszélni, vicceket mesélni, stb. az jelezze nekem e-mailben.
Aki a csicskajátékban szeretne részt venni, az a következő üzenetet küldje el nekem:

Csicskajáték szavam: 1. szó:_________________               2. szó:_________________
/2 db szót küldjél!/


Jelentkezési határidő hétfő 16 óra.
Ha egyik lehetőségre sem lesznek jelentkezők, akkor érdeklődés hiányában a „100. óra” elmarad, és egy „rendes” matekórát tartunk.
Köszönöm a figyelmet!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése