2020. június 15., hétfő

Matematika Balázs bácsival - 2020.06.15.

Kedves Diákom!

Eljött ez is, az év utolsó órája. 😎

Köszönöm az éves munkádat, és hogy kitartottál minden körülmények között!
Találkozunk szeptemberben! 😉

Mára is hoztam még egy feladatot, remélem, elnyeri a tetszésedet!

3 szerzetest és 3 kannibált kell átvinni a folyó egyik partjáról a másikra egy kétszemélyes tutajjal. A tutajt bárki vezetheti. Ügyelni kell arra, hogy ha az egy oldalon lévő kannibálok száma több, mint a szerzetesek száma, akkor a kannibálok megeszik a szerzeteseket. Át tudod vinni őket?


Kellemes nyári szünetet, jó pihenést kívánok!


Informatika - 2020.06.15.

Kedves Diákom!

Elérkeztünk a tanév utolsó órájához. Ma már új ismeretekkel nem terhellek, csak szedjük össze, mi mindennel foglalkoztunk ebben a tanévben!

Nézd meg képekben!

Először is sokat foglalkoztunk az operációs rendszerekkel, ami konkrétan a Windows 10-et jelentette számunkra.



Utána rajzoltunk a számítógépen, megismerkedtünk a Paint programmal, és főbb lehetőségeivel.




A szövegszerkesztés során megtanultuk használni a Word programot, formáztuk a karaktereket, sőt egy kicsit még a bekezdéseket is.




Elkészítettük első prezentációnkat. Ez különösen hasznos, hisz' más tantárgyakhoz is szükséged lehet egy-egy bemutató készítésére.




Végül programoztunk pár órán át. Vagy inkább csak játszottunk? 😶





Bízom benne, hogy nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanultál ebben az évben informatikából is, és remélem, élvezted is! Jövő tanévben folytatjuk, addig is kellemes nyári szünetet, sok pihenést és sok jó élményt kívánok! Viszontlátásra!



Természetismeret 06.15.

Kedves Hatodikos!

Ügyesen és kitartóan dolgoztál az elmúlt hónapokban és most elérkezett a várva várt vakáció.
Kívánok sok élményt, nevetést és pihenést, találkozunk szeptemberben!

vakáció - Google keresés (With images) | Kreatív hobbi, Kreatív ... 
Marianne néni

Matematika Betti nénivel - 2020.06.15.

Kedves Hatodikosok!

Eljött ez is, az év utolsó órája. 😎

Köszönöm az éves munkádat, és hogy kitartottál minden körülmények között!
Találkozunk szeptemberben! 😉

Mára is hoztam még egy feladatot, remélem, elnyeri a tetszésedet!

3 szerzetest és 3 kannibált kell átvinni a folyó egyik partjáról a másikra egy kétszemélyes tutajjal. A tutajt bárki vezetheti. Ügyelni kell arra, hogy ha az egy oldalon lévő kannibálok száma több, mint a szerzetesek száma, akkor a kannibálok megeszik a szerzeteseket. Át tudod vinni őket?


Kellemes nyári szünetet, jó pihenést kívánok!


Testnevelés - Játék - utolsó óra

Sziasztok!

Elérkezett az utolsó óra!

...a kedvenc szabadidős tevékenységed "ajánlom" a mai napra! :-)

Pihenj, játssz, érezd jól magad, most is és a nyári szünetben!

Köszönöm az egész éves munkátokat!

Üdvözlettel:
Imre bácsi

Matematika Imre bácsi


Kedves Hatodikosok!


Utolsó óra


Ma csodálatos napra ébredtünk! Elérkezett az utolsó matekóra napja!
Mivel év közben a csicskajáték mellett az akasztófa játék is igen népszerű volt, ezért utoljára még mindenki akasztófázhat egyet!


Köszönöm mindenki egész éves munkáját, a nyárra jó pihenést kívánok és találkozunk szeptemberben!
Imre bácsi


2020. június 12., péntek

Angol - Dóri néni csoportja 2020. június 12.

Good morning!

This is our last English lesson before the Summer vacation.. So let's watch a movie!



Video

Summer is here and it's time for Mr Bean to go on holiday! Watch this movie about him.



Have a nice Summer! 😎🍉🌞 
Dorottya néni

2020. június 12. Német Enikő néni

Kedves hatodikos!

Der Sommer wird schon sehnlichst erwartet ...
Diese Liste kann noch je nach Belieben ergänzt werden ...




🔅👒⛳🎣👙🚤⛵🍹🍦🍧🍤🌴🎋☀️🏊‍♀️🌷🐚🏄‍♂️🌞🍋💪😎


Viel Spaß!

Történelem - 06.12.

Drágák,

elérkeztünk az idei utolsó történelem órához. Tudom, tudom, rém szomorúak vagytok...



Ha már török ellenes küzdelmek, akkor nem feledkezhetünk meg Eger ostromáról. Mára az egri várral kapcsolatos videókat hoztam nektek, nézzétek meg őket!






Remélem, tetszettek! ☺️


Ha pedig kíváncsiak vagytok Réka videójára, amit a legutolsó feladathoz készített, IDE kattintsatok!

Szeptemberben folytatjuk! ☺️
Kata n.

Matematika Balázs bácsival - 2020.06.12.

Kedves Diákom!

Ma egy klasszikus feladattal leplek meg.

A gyerekek piknikezni mentek és ahogy mentek, mendegéltek, egy folyó partjára értek, és tanúi lettek egy különös dilemmának. A folyó partján egy ember állt és a fejét vakarta. Át kell vinnie a folyón egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónak olyan kicsi, hogy csak az ember ülhet bele és mellé még vagy csak a farkas, vagy csak a kecske, vagy csak a káposzta fér el. Ha azonban az ember magára hagyja a farkast a kecskével, vagy a kecskét a káposztával, akkor az egyik megeszi a másikat. Hogyan kelhetnek át a folyón, hogy senkinek ne legyen bántódása?

Ha szeretnéd, ezen az oldalon online is eléred a feladatot.

Jó szórakozást kívánok!

Angol - Éva néni

Congratulations!

This is the end of the year!
Have a very nice summer break!
Do some fun things!
Go swimming, ride a bike, go camping in a tent...
Feed animals, make lemonade, watch the clouds, clean the house...
Read a book, write a diary, call a friend, visit grandparents, take photos...

Don't just let time go by... Make every day count.💗

See you in September!
Take care!
BYE!

Etika 6.a 2020.06.12.

Kedves Hatodikos!

vakáció - Google keresés (With images) | Kreatív hobbi, Kreatív ...

A mai az utolsó etika órád az idei tanévben.
Dicsérlek munkáidért, feladatokhoz való hozzáállásodért. Szívesen gondolok első félévi beszélgetéseinkre, illetve azokra a gondolataidra, amelyeket  online osztottál meg velem.

Ezzel a dallal kívánok minden jót a nyári szünetre.
Heni néni




Matematika Betti nénivel - 2020.06.12.

Kedves Hatodikos!

Ma egy klasszikus feladattal leplek meg.

A gyerekek piknikezni mentek és ahogy mentek, mendegéltek, egy folyó partjára értek, és tanúi lettek egy különös dilemmának. A folyó partján egy ember állt és a fejét vakarta. Át kell vinnie a folyón egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónak olyan kicsi, hogy csak az ember ülhet bele és mellé még vagy csak a farkas, vagy csak a kecske, vagy csak a káposzta fér el. Ha azonban az ember magára hagyja a farkast a kecskével, vagy a kecskét a káposztával, akkor az egyik megeszi a másikat. Hogyan kelhetnek át a folyón, hogy senkinek ne legyen bántódása?

Ha szeretnéd, ezen az oldalon online is eléred a feladatot.

Jó szórakozást kívánok!

Testnevelés - Utolsó előtti óra

Sziasztok!

Készülj a nyárra, de vegyél egy nagy levegőt még itt:
 az utolsó héten! :-)

Katt ide:



Javítani is lehet még, várom a naplókat!

Matematika Imre bácsi


Kedves Hatodikosok!


Év végi ismétlés


A mai óra anyaga a tizedestörtek. Ehhez a témakörhöz kapcsolódóan három játékos feladatot kell megoldanod.



Jó munkát kívánok a játékokhoz!


2020. június 11., csütörtök

6.A Rajz 2020.06.11. Összefoglalás


Összefoglalás!

Szevasztok, elérkeztünk ide is! Az évet lezártam. Rossz jegyek azért nem születtek (max. 3-as) év végén, mert a karantén alatt kettő kötelező feladat volt, amit osztályoztam, vagy három.
A tanév többi ideje alatt meg piszkáltalak titeket a 4-esért meg az 5-ösért! Na, nekik most megérte.

Szeretném, ha tőlem tudnátok meg, hogy jövőre már nem én leszek a rajz és technika tanárotok!
Aki ennek örül, annak lehet pezsgőt bontani. Megértem. Aki nem örül ennek, hát… ez van. A sebek begyógyulnak. Túlélitek.

Aki a helyemre lép igyekezzetek hamar elfogadni. Lehetőleg ne húzzátok szét az idegeit, mint néha nekem. Jobb a békesség.

Köszönöm az eddigi munkátokat, egy élmény volt!

Kézműves szakkör VI.11.

Kedves lányok,
elérkeztünk a tanév utolsó szakköréhez.
Kíváncsi vagyok, hogy a digitális tanrendben hogyan sikerült megvalósítani az ötleteket, amiket küldtem nektek. Ha van kedved, írd meg nekem, mit sikerült elkészíteni. (vargatamasblogos@gmail.com)
A nyárra egy kerti ötletet hoztam:
Kuckókészítés:



Ez a kuckó napraforgóból van, de bármilyen gyorsan kúszó növényből el tudom képzelni.

Kellemes kikapcsolódást és kreatívkodást kívánok a nyárra.
Angi néni

Irodalom 06.11.

Kedvesek,

ez a tanév utolsó irodalom órája. Ebben a tanévben megismerkedtünk Toldi Miklóssal és Pete Péterrel is, akik mindketten óriási kalandokat éltek át.

Ma, az utolsó tanórán, arra kérlek, összegezd, mi mindent tanultál meg idén, és írd meg a közös Teams felületre, hogy szerinted mi volt idén a legizgalmasabb az irodalom órán megismertek közül. Mi tetszett neked, és miért?

Szeptemberben folyt. köv.


Kata n.

Természetismeret 06.11.

Kedves Hatodikos!


Nem várok vázlatot, viszont a következő két órán azt kérem, hogy olvasgasd az Ember szervezete és egészsége témakört, melyben rengeteg érdekességet megtudsz a szervezeted felépítéséről és működéséről. A témáról részletesen nyolcadik osztályban tanulunk.

Akinek elmaradása van, azt természetesen várom.

Marianne néni

Testnevelés - Légzőgyakorlatok és javítási lehetőség

Sziasztok!

Készülj a nyárra és "fújd ki magad" itt az utolsó héten! :-)

Katt ide:


Javítani is lehet még, várom a naplókat!

2020. június 10., szerda

Nyelvtan Angi néni VI.10.

Kedves hatodikosok!
Elérkeztünk az utolsó nyelvtanórához ebben a tanévben.
Sok új dolgot tanultunk, játszottunk is, megtapasztaltuk  együtt a digitális oktatás előnyeit, hátrányait.
voltak, akik elmaradtak, de később pótoltak, voltak, akik rendületlenül küldték az anyagokat.
Hatalmas elismerésem mindazoknak, akik végig kitartottak. Köszönöm a munkátokat.
Ha van kedved, utolsó feladatként írd meg nekem, hogy mi volt a jó ,és mi volt a rossz ebben az utolsó 3 hónapban,kaptál-e segítséget!
Ilyen egyszerűen:
↓↓↓
Az volt a jó,hogy........
Az volt a rossz, hogy......
Nehézséget okozott az, hogy......

Csodálatos nyári szünetet kívánok nektek, pihenjetek, játsszatok sokat!

Angi néni

Vakáció on Make a GIF

Angol - Dóri néni csoportja 2020. június 10.

Dear Students,

Summer is coming so let's see some summer words!


1) Summer Time

Nézd meg ezeket a szavakat, mindet ismered?


Gyakorold ezeket a szavakat a Quizleten: ITT és ITT


2) Video

Nézd meg ezt a videót és közben csináld meg a feladatokat, amik előjönnek. Az első feladatnál kattints a videó alsó részén a hirdetésnél az X-re, mert másképp nem tudod megoldani
Lesznek "Tap the ..." feladatok, amikor rá kell kattintani arra a tárgyra vagy élőlényre, amit ír a feladat.


3) Game
Csak azokra az ürgékre üss, amiken nyárral kapcsolatos szavak vannak!

Best wishes!

Osztályfőnöki 06.10.

Elérkeztünk az utolsó héthez. Különleges időket éltünk meg együtt, március 16. óta digitális tanrendben tanultatok.

Tippeljetek kommentben, kb. hány blogbejegyzés született ebben az időszakban! ☺️

Vannak tipikus nyári zenéitek? Ha igen, küldjétek el a közös csoportunkba, hangolódásképp a nyárra.




Nyelvtan - Kata n. 06.10.

Kedveskék,
ahogy ígértem, mára is játékkal készültem.





Kívánok nektek tartalmas, pihentető vakációt! Szeptemberben folytatjuk! ☺️

Kata n.

2020. június 10. Német Enikő néni

Kedves hatodikos!

Tudományosan bizonyított, hogy a zenével való nyelvtanulás megsokszorozza annak hatékonyságát.

Több mindenre emlékszel: a zene stimulálja a memóriádat, így jobb lesz a visszahívás, jobban fogsz emlékezni a tanultakra.

Bővül a szókincsed: éneklés közben új szavakat tanulhatsz a szövegből, és ami még fontosabb: kontextusban.

Javul a kiejtésed: a zene ritmusa segít a helyes artikulálásban.

Javul a szövegértésed: egy új nyelv elkezdésénél az egyik legnagyobb kihívást az okozza, hogy az ember nem tudja eldönteni hol kezdődik, és hol ér véget egy szó. Ennek a kibogarászásában rengeteget segít a zene, a már említett ritmus, és helyes artikulálás miatt.

Ezért ma zenét hallgatunk, legyen egy kis DeutschDisco

🎧" Baby, bitte mach dir nie mehr Sorgen um Geld." - a nyári szünet előtt egy kedves jópofa videóklip🕺 és hozzá feladatok. 🎧

Viel Spaß!

Angol-Anikó néni

Dear Students!



Nyári vakációóóó | Hotel Bungalló Hajdúszoboszló


Nézd meg ezt az angol filmet ITT !


Have a nice day!


                                     Anikó néni

Történelem - 06.10.

Hatodikoskám!

Év végi ismétlést hoztam nektek mára egy kvízzel.

A kvíz megnyitásához KATTINTS IDE!

Jó mulatást! ☺️

Kata n.

Matematika Balázs bácsival - 2020.06.10.

Kedves Diákom!
Ma a tizedestörteket ismételjük át egy Legyen Ön is milliomos! játékkal.

Javaslom, hogy ne csak tippelgess, hanem számolj a füzetedben, különben nehezen fogsz a végére érni! 😉

Jó munkát kívánok!


Angol - Éva néni

It's time to say goodbye, guys.
I send you this song.😘

https://www.youtube.com/watch?v=HN9hnaHNgDQ

You can see the lyrics, too. (lyrics: dalszöveg)
If you have a lot of time, you can try to translate the song, too.
Be good.
BYE!


Nyelvtan Reni nénivel június 10.

Kedves Mindenki!

Elérkeztünk a tanév utolsó nyelvtan órájához.

Mindjárt itt a szünet. Nyárhoz kapcsolódó szavakból készítettem akasztófajátékot nektek. (A bakancslistáitok alapján)

JÁTÉK, KATTINTS!

Ha kész vagy, menj ki a szabad levegőre!

Nyári feladat: keveset kütyüzz, sokat beszélgess, élvezd a napsütést!

Matematika Betti nénivel - 2020.06.10.

Kedves Hatodikosok!

Ma a tizedestörteket ismételjük át egy Legyen Ön is milliomos! játékkal.

Javaslom, hogy ne csak tippelgess, hanem számolj a füzetedben, különben nehezen fogsz a végére érni! 😉

Jó munkát kívánok!


Matematika Imre bácsi


Kedves Hatodikosok!


Év végi ismétlés


A mai óra anyaga a törtek szorzása, osztása.


Jó munkát kívánok az alábbi játékokhoz!





2020. június 9., kedd

Nyelvtan - Kata n.

Drágaságok, itt az utolsó hét. Ezen a héten már nem lesz online óránk, néhány játékkal készülök nektek.

Mára ezekkel:



Kata n.

Gyógytestnevelés

Szia!

Mára az a feladatod, hogy kiválaszd a digitális tananyagok közül, hogy melyik volt a legjobb. A számodra legkedvesebb feladatot írd meg nekem a megjegyzésbe még ma!!! Többet is választhatsz😊

Várom, kinek mi tettszett😀

Ági néni

Angol - Dóri néni csoportja 2020. június 9.

Dear Students,

How are you? I hope you are all okay.


Online lesson at 10 o'clock!!



Ez egy rendhagyó tanév volt, ugye? A koronavírus miatt hirtelen bevezetett online tanítás-tanulás mindenkinek szokatlan volt, de megcsináltuk! ...lassan, de biztosan elérünk a tanév végéhez! 


Gondolkoztatok rajta, hogy mi minden történt ez alatt a majdnem három hónap alatt? Neked milyen volt? Van amit másképp csinálnál? Mit tanultatok ebből az időszakból? Vonjuk le, hogy mik a tanulságok!

A mai lesz az utolsó online angol óránk, ezért szeretném, ha ezekről a kérdésekről beszélgetnénk. Várlak bennetek a Teams-en!

See you soon!

Nyelvtan Angi néni VI. 9.

Kedves hatodikosom,
az utolsó héten a suliban is csak játszanánk, kimennénk a játszóra vagy az udvarra, de ezt most is megteheted.
Néhány gyakorló játékot linkeltem be neked, ha kész vagy,  akkor pedig menj ki az udvarra vagy erkélyre levegőzni, pihenni.

ITT
ITT IS
ÉS ITT
Szókincs

Angi néni

Angol-Anikó néni

Dear Students!


 Június 21.: a csillagászati nyár kezdete |


 Nézd meg ezt a Disney mesefilmet angolul ITT !!!!



Jó szórakozást!


                              Anikó néni

2020. június 9. Német Enikő néni

Kedves hatodikos!
Kezdőként még nem tudunk idegen nyelvű könyveket, újságcikkeket olvasni. Nagyon jók lehetnek viszont a reklámszlogenek, amelyek előszeretettel használnak beszélt nyelvi fordulatokat, mégis egyszerűek és általában könnyen érthetőek. Sok ezek közül az élő nyelv része lett, sokat hivatkoznak rájuk, mindenki ismeri őket.
Íme néhány közülük, amelyek kezdő német olvasmánynak is használhatóak. "Mert hülye azért nem vagyok!" 

Kutakodj az interneten, melyik szlogen, melyik márkához köthető?!
Mein Auto. 
Ich und mein Magnum. 
Alles super. 
Der Filmpalast. 
Der Pluspunkt im Auto. 
Danke heißt merci.
Die Post für Deutschland. 
Automobile mit Charakter. 
Kommunikation ist alles. 
Balance ist alles. 
Hoffentlich ist es Beton. 
… ein Stück aus meiner Lieblingskollektion. 
Irgendwie clever. 
Alberto kommt. 
Die Bahn kommt. 
Wohnst du noch oder lebst du schon?
Das Leben lieben.
Hier spielt das Leben. 
Wir sind da.
Sie sind frei. 
Ich bin doch nicht blöd. 
Hier ist DEA, tanken Sie auf. 
Mit fünf Euro sind Sie dabei.     
Gelb. Gut. Günstig. 
Essen gut, alles gut. 
Lieber trocken trinken als trocken feiern. 
Keine Staus, keine Hektik, keine Coctailpartys, keine Handys, keine Meetings. Keine Kompromisse. Keine Maßbiere.
Willkommen im Leben.
Mir geht’s richtig gut. 
Bitte ein Bit. 
Schöne Ferien! 

Viel Spaß!

Matematika Balázs bácsival - 2020.06.09.

Kedves Diákom!

Ma a törtes műveleteket ismételjük át.

Emlékszel még, mi a varázsszó, ha törteket akarunk összeadni? A varázsszó a közös nevező. Az összeadás után pedig egyszerűsítünk.

Emlékszel még, hogy szorzunk töreket? Törtet törttel úgy szorzunk, hogy számlálót a számlálóval, nevezőt a nevezővel szorozzuk, de ha lehet, még a szorzás elvégzése előtt egyszerűsítünk.

Tedd próbára tudásodat az alábbi játékokkal!

Jó munkát kívánok!




2020. június 9. Ének

Hahó hatodikosom!

Sokat dolgoztál ebben a tanévben, jól vetted az akadályokat. Dicsérlek a kitartó munkádért, a feladatokhoz való hozzáállásodért!💕

EZ az idei utolsó játék, jó szórakozást hozzá!

Egy kis útravalót is hoztam neked a nyári szünetre, nézd meg ITT !

Jó pihenést, kalandos nyarat kívánok! 😘

Angol - Éva néni

Drágáim, eljutottunk a célegyenesbe.
Valljuk be, nehéz időszakon vagyunk túl, és nem is sikerült mindenkinek egyformán venni az akadályokat. Szeretném a csoportból megdicsérni Zsófit, Jankát és Rékát kiemelkedő teljesítményükért. Egy páran viszont igencsak lemaradtak a digitális oktatás ideje alatt. Tőletek azt szeretném kérni, hogy a nyáron is foglalkozzatok az angollal, ha szeretnétek jövőre is az emelt csoportban maradni. A jövő tanév bemeneti méréssel fog kezdődni, és ennek eredménye meg fogja határozni a jövő évi csoportbeosztást is.

Mai anyagként nézzétek meg ezt az általam javasolt kincses füzeti bejegyzést, ami összefoglalja az egyszerű múlt időről tanultakat és másoljátok be a füzetetekbe.
 
(No online lesson today.)


Ez pedig egy lehetőség a gyakorlásra: https://learnenglishkids.britishcouncil.org/grammar-practice/past-simple-questions

Nyelvtan Reni nénivel június 9.

Kedves Mindenki!

A héten online órát nem tartunk!

Mai feladatod:

1. A digitális munkarend alatt több weboldallal, játékkal ismerkedtél meg. Kérlek, küldd el nekem a legjobb 5 oldalt, ami megtetszett. (pl. www. vargatamas.hu)

2. Fogalmazd meg, melyik tantárgyat volt így legnehezebb tanulni! 5 mondatot kérek!


Matematika Betti nénivel - 2020.06.09.

Kedves Hatodikosok!

Ma a törtes műveleteket ismételjük át.

Emlékszel még, mi a varázsszó, ha törteket akarunk összeadni? A varázsszó a közös nevező. Az összeadás után pedig egyszerűsítünk.

Emlékszel még, hogy szorzunk töreket? Törtet törttel úgy szorzunk, hogy számlálót a számlálóval, nevezőt a nevezővel szorozzuk, de ha lehet, még a szorzás elvégzése előtt egyszerűsítünk.

Tedd próbára tudásodat az alábbi játékokkal!

Jó munkát kívánok!




Testnevelés - Motiváció

Sziasztok!

A tegnapi videót nézd meg ismét,
illetve most, ha még nem tetted meg:

Motivációs videó:

https://www.youtube.com/watch?v=P7jP2aFIu1U

-----------------------------------------------------------------------------

- Miről szól?!

- Mi az értelme?!

- Mi az, hogy: Motiváció?!

...és számos kérdés felmerülhetett bennetek.

Több válasz is lehetséges:

Pl.: Idegen szavak szótára:

https://idegen-szavak.hu/motivál

...de így is, ismerős lehet:

- Lelkesedés

- Példakép 

-----------------------------------------------------

Aki motivál, az lelkesít Téged/Titeket!

Ő lehet: Apu, Anyu, Testvér...stb.
 ...és "Te" is akár, ha már tudod, mit szeretnél elérni :-)

A videón egy problémamegoldás látható és az,
 ahogy megoldja!

Próbálkozik, újra és újra!
A megoldást keresi!

...és amit még látsz: 
hogy ezt valaki hamarabb oldja meg
valaki pedig később. 
...de nem adja fel,
 dolgozik rajta, 
hogy felérjen a "hegy"csúcsra! 

A saját határait feszegeti,
 a saját képességeit teszi próbára.
(...edzett érte, nem csak úgy odaállt.)
 A győztes is tanult abból, amit csinált és a vesztes is.

Versenynek látszik és az is,
de mindketten:
 Önmagukkal küzdenek meg.

Te mit gondolsz erről?!

 Te mit teszel, azért, hogy a "hegycsúcsra" érj?!
------------------------------------------------------------------------------

Mikor elkezdtük a BLOG-ot, írtam, arról, hogy próbáljuk meg a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből.
Próbáljuk meg a hiányosságokat, az esetleges hibákat kijavítani.
Ezért kértem azt, írj egy CÉLT, amit el szeretnél érni!

Pl: fekvőtámaszban karhajlítás és nyújtás az, amiből többet fogok megcsinálni:
 2-3 hét múlva mint, amit most tudok.

A mai feladat:

Írd le a naplódba, mit gondolsz a fentiekről
 (elég 1-2 mondat)
és Te hova/meddig, jutottál a CÉLOD-hoz vezető úton?!