ahogy azt már biztosan tudjátok, holnap lesz a trianoni békediktátum 100. évfordulója. Ez az a békekötés, ami a második világháborút lezárva megcsonkította Magyarország területét, elcsatolva annak 2/3 részét.
Ehhez kapcsolódóan ma egy kis "megemlékezéssel" készültem nektek.
1. Olvasd el az alábbi verset! Közben hallgathatod is IDE KATTINTVA.
Juhász Gyula: Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok
éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!
2. Hallgasd meg az alábbi dalt! (Talán ismered már, de valószínűleg nem tudtad, hogy ez a dal is a Trianonnal kapcsolatos érzésekről szól.)
3. Holnap este 20.15-től a Duna Televízió közvetít egy nagyon érdekesnek ígérkező filmet: A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében. Ha van hozzá kedved, nézd meg!
(Gróf Apponyi Albert volt a magyar küldöttség vezetője a békekonferencián. 1920. január 16-án elmondott beszédére utal a film.)
mára két feladatot hoztam nektek. Az egyikhez kreatívnak kell lenni, a másikhoz "csak" figyelmesnek.
1. (kreatív) feladat:
Mióta digitális munkarendben dolgozunk, a legtöbben írásban kommunikálunk egymással a különböző felületeken. Biztosan mindannyian használtok emojikat arra, hogy érzékletessé tegyétek a mondandótokat.
Arra gondoltál már, hogy ezekkel akár történetet is el lehet(ne) mesélni? Akár activityzni is lehetne velük! ☺️
Arra kérlek, válassz/találj ki egy rövid történetet, amit emojikkal el tudnál mesélni. Állj vele készenlétben, ugyanis az online órán be kell majd küldened őket!
2. ("figyelmes") feladat: Pótold az igékben a hiányzó mássalhangzókat! (kk, tt, ll) A helyes alakot írd le a füzetedbe is!
bizonyára hallottál már arról, hogy Magyarország szinte napra pontosan 100 évvel ezelőttig háromszor akkora kiterjedésű volt, mint ma. (Sőt, beszéltünk már róla. ☺️ ) Azt azonban egyelőre nem tudhatod, hogy ez az első világháború után változott meg.
1. Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia (bizony, Magyarország egy nagyobb birodalom része volt, erről is fogsz tanulni hamarosan történelemből) a vesztes oldalon harcolt, ezért a győztesek 1920. június 4-én a trianoni békeszerződésben nagyon súlyos feltételeket szabtak meg. Például azt, hogy Magyarország 2/3 részét elcsatolták, más országoknak adták.
2. Hallottál és tanultál már Erdélyről. Ez a tájegység ma Románia része, egykor azonban a történelmi Magyarországot gazdagította. Ebben a térségben ma is nagyszámú magyar lakosság él.
Egy itt élő 102 éves néniről hoztam nektek videót ma.
1. Were you away last week? = Elutaztatok múlt héten?
2. Did you have a good time? = Jól éreztétek magatokat?
3. Did the neighbours look after him? = A szomszédok vigyáztak rá?
4. In fact, he didn't want to come home. = Ami azt illeti, nem akart hazajönni.
5. Actually, yes, he really enjoyed it. = Igazából igen, nagyon élvezte.
1. Mivel utazott a család Franciaországba? Hajón.
2. Hol volt addig Mut? Egy kutyapanzióban.
3. Miért volt Mut szomorú a nyaralás elején? Nem akart bemenni.
4. És a végén? Nem akart hazamenni.
5. Kivel beszélget Mickey? Egy tanárával.
Most oldd meg a Tk. 39. o/2 feladatot, amiben angolul kell megfogalmaznod a mondatok végét.
Ha ez kész, akkor nyisd ki a munkafüzeted, és keresd meg a 30. oldalon a 2. feladatot.
Keresd meg a kérdésekhez tartozó válaszokat.
Ha
kész, akkor gondold végig a feladatokat és az olvasmányt, amit láttál.
Hogyan tudnád összefoglalni a következő kérdésre a választ? Hogyan kell kérdéseket alkotni a múlt időben?
Foglald össze a gondolataidat egy kincsesfüzet-jellegű bejegyzésben, amit el is küldesz nekem.
Tudod, hogy hogy szoktuk csinálni. Gondold végig, hogy mindig kétféle kérdésről szoktunk beszélni...
Ezt
egy fontos házi feladatnak tekintem. Ebből szeretném látni, hogy érted a
tananyagot, figyeltél évközben, hogy hogy csináltuk a bejegyzéseket, és
képes vagy ezeket önállóan is végiggondolni.
Kedves hatodikosok!
A múlt órán ügyesen begyakoroltad bizonyára a névmásokat. Ma még gyakorold a többi névszót is, hogy holnap a dolgozatot jól sikerüljön.
Névszók: főnév, melléknév, számnév, névmások.
Az előző három szófajt ismételd a játékokkal! ITT a számnévITT IS
Végül a holnapi dolgozathoz tollbamondás helyett másold le a szöveget a füzetedbe!
A dolgozattal együtt küldd vissza a fotót! ( vargatamasblogos@gmail.com)
Elérkeztünk az utolsó előtti héthez. Most már csak ismételni fogjuk mindazt, amit ebben az évben angolból tanultunk. A múlt héten megírtátok a témazáró dolgozatot (kivéve Kriszti!! már csak holnap délig írhatod!). A legtöbben szép eredményt értetek el, ügyesek vagytok! Aki kíváncsi a jegyeire és hogy hanyasra áll angolból írjon nekem (e-mail, teams vagy messenger)! Első három téma, amit ismételjünk át:
A feladatoknál nem kell beírni a nevetek, mert anélkül is látom hányan töltötték ki, de ha nagyon jó eredményt értél el, akkor írd be a neved a végén a Leaderboard-ra kattintva! 😊
Online kattintgatós, szórakosgatós feladatokkal könnyebb az élet, pláne olyanoknak, akik nem szeretnek írni, vagy "igazi tanulásra emlékeztető" tanulási módszerekkel tanulni.
Nektek ajánlom a számokon elérhető feladatsort (1., 4., 5., 6.), mellyel a Perfekt múlt időt lehet gyakorolni.
Mai feladat:
Tudod mi az a bakancslista? Egy lista az álmoktól az őrült ötleteken keresztül nagy kalandokig minden, amit szeretnénk elérni életünk vége előtt. Arra kérlek, álmodozz és készítsd el a nyári bakancslistádat! (legalább 10 pontból álljon!) Az órán egyeztetünk.
1. Ma már kevés családban van vonalas telefon, praktikus szempontból a mobilokra cseréltük őket. Ám így sem mindig vagyunk utolérhetők. Fogalmazzatok meg néhány mondatos szöveget, amit szívesen felvennétek az otthoni vagy mobil üzenetrögzítőre. (Figyelj arra, hogy több mondat legyen, ízléses, humoros). Küldhetitek messengeren, írásban vagy hangüzenetben!
2. Gyűjts olyan szavakat, amik úgy kezdődnek: BE. (pl. beteg). A legtöbbet gyűjtőnek ötös a jutalma. (Nem kell elküldeni, holnap az online órán megnézzük!)
A mai óra témája az ételkészítés!
Hoztam egy videót ahol bemutat pár
nagyon jól kinéző gyors receptet. Hozzátenném a végeredmény nem mindig ugyanaz, amiket ezekben látunk, de
kipróbálásra tán egyszer érdemes lesz.
Vagy ha egyszer bajban lesztek, hogy „na, mit főzzek gyorsan” jusson eszedbe, hogy az internet a
gyors kaják kimeríthetetlen tárháza.
El tudod képzelni az életed telefon, tablet, számítógép, internet, sőt... áram nélkül?
Ha jól sejtem, a válasz nem. Sőt, néhányan talán a szívetekhez is kaptatok már a kérdés miatt is.
Nos, a 18. századi ember számára (ebben a korszakban járunk most történelmi tanulmányainkban) az elektromosság ismeretlen volt. A század közepén azonban (1750-es évek) óriási áttörést értek el: feltalálták a gőzgépet. Egy James Watt nevű angol férfiú tökéletesítette a szerkezetet.
Innen már nem volt megállás... a gépek óriási szerepet kaptak a gyárakban, a földeken, sőt az iparban is. Alig 50 év múlva megkezdődtek a vasútépítések is! Döbbenetes, ugye?
A világ legelső vasútvonala (1825) őrületesen hosszú, 40 km volt, amin a gőzmozdony 24 km/h sebességgel volt képes haladni. (Ma már vannak olyan japán vonatok, amik 581 km/h-val haladnak. Csak mondom.)
#irónia
2. Nézd át a tk. 132-134. oldalát!
3. Gyűjtsdki a füzetedbe a tankönyvben szereplő feltalálókat a találmányaikkal együtt! (Most kivételesen nem kell elküldened, de tudod, hogy szoktam később egyben kérni több anyagrészt.)
1. feladat Döntsd el, hogy ist vagy hat segédigét használunk a következő igék múlt idejében! Írd le őket a füzetedbe! Írd mellé a jelentését is! Pl: ...... gemacht → füzetbe így írd: hat gemacht = csinált
New vocabulary:
journey: út, utazás
Netherlands: Hollandia
luckily: szerencsére
part of the way: az út egy részén
spooky: kísérteties
Most ti jöttök. Írj egy képeslapot a barátodnak/barátnődnek, amit a nyaralásodról küldesz haza (az alapfokú nyelvvizsgán a képeslapírás az írásbeli feladat). Ez most egy olyan nyaralásról szóljon, amikor nem volt probléma. Majd a következőben lehet ecsetelni a jövő héten, amikor valami nem stimmelt.
Legyen megszólítás: Dear ......, Hi, ...... (angolban mindig vessző van a megszólítás végén) Egy sor kimarad. Nagybetűvel kezdd az első sort: Greetings from..... (honnan küldöd üdvözleted) Írj az időjárásról, hogy milyen. Írj arról, hogy milyen a szállás. Írj arról, hogy mit csináltatok idáig, de csak felsorolásszerűen. Említsd meg, hogy mit ettetek. Elköszönés: Hope you're OK. (=Remélem nálad minden rendben.) Búcsúzás: Love,... (Szeretettel) vagy Bye, .... (Szia) Aláírás.
Ezek a képeslapírás kötelező elemei nagyjából. Összesen kb 10 mondat. Ha kész, küldd el.
Thank you! BYE!
A
mai órán Tudáspróba következik a körből
és a négyszögekből.
A
kérdőíven 10 feleletválasztós kérdés található. Ne találgass, gondolkodj,ha nem vagy biztos a válaszban, nézd meg a heti
tananyagot! /minden jó válasz két pontot ér/
Kedves lányok,
arra gondoltam, hogy készíthetnénk ma a kertbe hangulatlámpásokat. Az erkélyre és a szobádba is kiteheted. csak befőttes üvegre, festékre vagy spárgára van szükség. ezek a tárgyak általában otthon fellelhetők.
A videóban több lehetőséget találsz az üvegek újrahasznosítására. ITT
Nemcsak lámpást tudsz készíteni az üvegekből, hanem bármitartókat is. A lámpásba tehetsz teamécsest, led mécsest vag izzósort is.
Nézd csak:
Csak érdekességként mutatom, hogy lehet ám horgolni is az üveg köré....
elérkeztünk a Pete Pite összefoglalásához. Jövő csütörtökön számonkérésre számíthatsz.
Mára gyakorló/ismétlő feladatokat hoztam. Ha úgy érzed, valamelyik rész nem világos, olvasd újra azt a fejezetet, nézd át az eddigi blogbejegyzéseket, és a füzetedbe leírtakat! Ha még mindig homály, kérdezz!
1. Egészítsd ki a mondatokat a regény alapján számnevekkel! (Figyelj a helyesírásra!)
2. Melyik a helyes?
3. Nem történik pontos utalás a cselekmények idejére, évekre. Ennek ellenére is tudjuk, hogy a
történet a 20. század végén, vagy a 21. században játszódik. Mi a bizonyíték erre? Keress 5 olyan tényt a regényből,
amely bizonyíték lehet!
4. Az bizonyára mindenkinek feltűnt (aki olvasta a regényt), hogy ez a mű bizony tele van humoros helyzetekkel, megnyilvánulásokkal. Válassz ki a regényből három olyan helyzetet, ami szerinted vicces! Indokold meg, hogy mi a humor forrása a
szituációkban!
5. Válaszaidat >>ERRE A FELADATLAPRA<< írd meg! (tehát ne e-mailben küldd, és ne messengeren!)
A
mai órán szintén hoztam nektek egy érdekességet.
A youtube tele van ezekkel a „Short animation” videókkal. (rövid animácók). Van
köztük nagyon szuper, tűrhető meg persze ócska. Néha azonban rábukkanhat jókra
az ember. Linkelek egyet. Ha van kedvetek, keresgéljetek.